Az 1971-es Kemény-kutatás: Lengyel Gabriella Veszprém és Zala megyében készített interjúi) (jelzet: HSZE-LG-LI-1)

 
1971-ben Kemény István vezetésével országos reprezentatív felmérés készült a magyarországi cigány népességről. Lengyel Gabriella fiatal önkéntesként először Veszprém megyét kapta meg Göndör Györggyel együtt. Amikor a Veszprém megyei munkát befejezték, már egyedül ment tovább Zala megyébe, ahol megkapta a letenyei és a zalaszentgróti járást. A megye másik felébe Szegő László járt.
Az előzetes gyűjtések alapján járásonként készült lépcsőzetes mintavétel, hogy melyik kiválasztott településen hány kérdőívet kell készíteni, egy településen belül véletlenül kiválasztva, és minden tízedik kérdőív után készítettek egy interjút, Kemény István interjúterve alapján. A cigány interjúkon kívül nem cigányokkal is készültek tájékozódó interjúk is: pl. cigányiskola tanárával, a rendőrség cigány vonalvezetőivel, tanácselnökökkel, stb.
A kutatás eredményeiről az alábbi kiadványban lehet olvasni: Beszámoló a magyarországi cigányok helyzetével foglalkozó 1971-ben végzett kutatásról. Szerk. Kemény István. MTA Szociológiai Kutató Intézete, Budapest, 1976.
 
 
Részletes leírás:
 
a. Badacsonytomaj-Rizapuszta (Veszprém megye) (HSZE-LG-LI-1-a)
  1. K. Györgyné rizapusztai lakos. Készítette: Lengyel Gabriella (Badacsonytomaj-Rizapuszta, 1971. március 28) (1+15 oldal)
  2. K. Györgyné rizapusztai lakos interjújának vázlata. Az első két oldalán található környezettanulmány első változata, egy kihúzott résszel, amely a letisztázott beszámolóban már nem található. Az interjú szövege azonos a letisztázott példánnyal, de hiányzik az elejéről az interjúadó neve. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Badacsonytomaj-Rizapuszta, 1971. március 28) (1+15 oldal)
  3. Névtelen badacsonytomaji tanárnő interjúja. Téma a helyi iskola és a cigány tanulók. Az interjúban egy idő után a szintén pedagógus férj is részt vesz. Készítette: Lengyel Gabriella. Badacsonytomaj?, 1971?
    (15 oldal, javításokkal, a 11-12. oldal eredetileg az interjú végéhez volt tűzve)
 
b. Balatonfűzfő-Gyártelep (Veszprém megye) (HSZE-LG-LI-1-b)
  1. F. Ferencné, B. Rozália Matild balatonfűzfő-gyártelepi lakos. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Balatonfűzfő-gyártelep, 1971. május 6.) (1+14 oldal, 2 példány)
 
c. Berhida (Veszprém megye) (HSZE-LG-LI-1-c)
  1. F. Lászlóné berhidai lakos. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Berhida, 1971. június) (1+24 oldal, 2 példány)
  2. F. Lászlóné berhidai lakos interjújának hiányos, javított példánya. Készítette: Lengyel Gabriella (Berhida, 1971. június)
    (17 oldal, kézzel javítva, az interjú vége hiányzik)
 
d. Zala megyei „cigány-szakértők” interjúi (HSZE-LG-LI-1-d)
  1. D. Alajos, járási tanulmányi felügyelő, keszthelyi járás. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Keszthely, 1971. április 24) (1+10 oldal)
  2. M. Sándor rendőr őrnagy, cigány-vonalvezető, Zalaegerszeg. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Zalaegerszeg, 1971. július 1.) (2+7 oldal, 2 példány)
 
e. Letenye (Zala megye) (HSZE-LG-LI-1-e)
  1. Sz. János letenyei lakos. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Letenye, 1971. július 18.) (1+21 oldal)
  2. H. Szidónia letenyei lakos. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Letenye, 1971. augusztus 8.) (2+11 oldal)
  3. B. János letenyei lakos. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Letenye, 1971. augusztus 9.) (1+18 oldal – rossz a számozás, az 5. oldal után 7. következik)
  4. H. Ferenc letenyei lakos. Készítette: Lengyel Gabriella
    (Letenye, 1971. nyara) (37+1 oldal – nincs címlap)
 
f. Zalaapáti (Zala megye) (HSZE-LG-LI-1-f)
  1. K. Gyula zalaapáti lakos. Készítette: Lengyel Gabriella (Zalaapáti (1971))
    (1+19 oldal) (a dokumentum második felében Kis Gyula felesége beszéli el az életét)
  2. Ny. Imre zalaapáti lakos. Készítette: Lengyel Gabriella (Zalaapáti, Jókai Mór utca, 1971. július)
    (1+15 oldal)
  3. O. György zalaapáti lakos. Készítette: Lengyel Gabriella (Zalaapáti, 1971. október)
    (2+16 oldal)
 
g. Bocska (Zala megye) (HSZE-LG-LI-1-g)
  1. B. Tibor bocskai lakos („nem cigány”). Készítette: Lengyel Gabriella (Bocska, Zala megye, 1971)
    (1+10 oldal)